James Bond szikla, Phanga öböl, svédasztalos ebéddel a hajón, barlang, laguna kajakozás

Figyelem! Ez egy egész napos, csodálatos kirándulás, amit kár kihagyni, ha itt itt nyaralsz Phuketen.

Fontos tudni, hogy a teljes programot adjuk 1500 baht –ért. Ne csodálkozz rajta, ha melletted ülő utas ezt 2800-3800 baht közötti áron kapta
. A program minden esetben a hoteledtől, szállásodtól indul és ode is tér vissza. Az indulás pontos időpontját mi adjuk meg, de általában 7:45 és 8:00 közt áll meg előtted a mikrobusz. Sofőr kiszáll egyeztettek, hogy Ti vagytok Ti, Ő meg aki James Bond-ra megy és értetek jött. Majd átadjátok neki a tőlünk kapott vouchert (foglalási papírt).
Kinyitja nektek az ajtót és beszálltok a kényelmes mikrobuszba. Ebben a buszban már lehetnek mások is, ha nincsenek, akkor még meg fogtok állni másik hotelnél. Továbbiakban elindul észak-kelet Phuket -re egy kikötőbe, ahol szintén név szerint várnak Titeket és hellyel kínálnak a nem éppen európai szabvány épületben. Itt vásárolhatsz ruhaneműt, strandkendőt, de tudjunk róla, hogy itt minden turista áron van. Kis várakozás és létszámellenőrzés után, elkísérnek a pár lépésre lévő hosszú mólóhoz, ahol teherautóra hasonlító buszra ültök, ami végigvisz a mólón, hogy ne kelljen még ennyit se sétálni. Itt fogtok bemenni a hajóba. Felül kényelmes, tágas tér, jó kilátás, üdítők, ásványvíz, jég, kávé stb. ami ettől a perctől kezdve korlátlanul fogyasztható. A sör viszont fizető és drága. 80 baht/doboz. Szóval ha, sörözni szeretnél, akkor jobban jársz, ha ebből az árból a közértben hármat veszel és felviszed magaddal a hajóra.
Elindul a hajó. Fent elkezdődik a zene, kis előadás és show műsor keretein belül hallhattok magáról a programról, szigetekről, de Ti ezt már tudni fogjátok, ugyanis a nálunk rendelt programok esetében olyan rutinnal látjuk el a turistákat, amit a program alatt már késő megtudni. Ennek 50%-áról már itt olvashat minden magyar turista, de a lényeges plusz maradjon meg a saját utasainknak.
Az első egy órában túl sok minden nem történik, látványosság sem egetverő, szóval feleslegesen ne fényképezzünk, mert a gyakorlat szerint a program végére és világörökségekre nem marad már akkumulátor vagy hely a memória kártyán. Egy átlagos turista 200 fényképet készít ezen a napon, mert nem bír ellenállni a kísértésnek. Olyan helyeket látogat meg a hajó, hogy többször látok könnyes szemű nőket. Nem tudom megmondani, hogy hány száz vagy hány ezer ember vett már részt tőlünk ezen a programon, de kortól, nemtől, érdeklődési körtől függetlenül, mindenki maximális megelégedéssel és élménnyel tért vissza. Több esetben fogtok biztonságos tengeri kajakokban ülni, természetesen vezetővel, vagy a-nélkül. A kajakozós részekhez majd adunk jó néhány hasznos tanácsot. Jártok majd barlangokban, szebbnél szebb öblökben és lagúna rendszerekben is. Fogtok sokat fürdeni, jópofa műsort látni és bőséges finom ebédet fogyasztani. Ebéd esetében szeretném felhívni a figyelmet, hogy mindenkinek jut minden a svéd asztalról. Ne kövessük azok példáját, akik annyit szednek, hogy a negyedét sem tudják megenni és mindenki szeme láttára borul a rengeteg csirkecomb, hagymakarika és sorolhatnám a szemétbe.
A James Bond sziklánál hajótokhoz vízitaxi köt ki. Ide fog most átszállni a hajó teljes utasa és a legénység egy része. A terület meglátogatása után ugyanez a folyamat visszafelé. Kaptok majd egy időpontot, hogy mikorra menjetek vissza, erre figyeljetek, ne Ti legyetek azok, akikre várnak a többiek! A sziklánál eltöltött időhöz majd szintén adok néhány jó információt.

Még pár hasznos tanács.
Dohányzás a hajón. Elvileg tilos a dohányzás, de ha lemész hátul a lépcsőn, akkor látni fogod, hogy a thaiok is ott cigiznek a hajó végén, az alsó szinten.
Halász sasok. Lesz egy rész, ahol rengeteg sas él a sziklákon. Hangos éles fütyüléssel le tudod csalni őket a hajó fölé.
Hajó orrában. Hajó orra fölött nincs tető. Európai turista imád napozni, vagyis utál, de barnán kell hazamenni, mert úgy gizda. Tudjatok róla, hogy napozás nélkül is megégtek, ha nem vigyáztok, kár ezért versenyt rohanni előre. Na meg egyébként is az orosz kislány úgyis előbb odaér.
Programra vinni. Célszerű a fürdőruhát, fürdőnadrágot még a szálláson felvenni. Csere nadrágra, fehérneműre, semmi szükség. Fiúknak fürdőgatya, strandpapucs és egy póló bőven elég, hiszen első fürdés után már úgysem veszed vissza, csak majd, ha mész haza a mikro busszal. Nőknél ugyanez a helyzet. Egy hosszú póló, gézruha vagy strandkendő. Fényképezőgépnek, kamerának nem árt egy nylon zacskó vagy szatyor. Valamint sose fogjuk meg tengervizes kézzel a gépet, mert belerohadnak a csavarok. Sokan nem hiszik el, hogy a tengervíz a műszakira gyilkosabb mintha savba mártanád.
Megvásárolható fénykép. A túra ideje alatt lesz egy pont, ahol, ha kéred, ha nem, lefényképeznek. Ezt a fényképet szép giccses keretben megvásárolhatod 200 baht –ért a phuketi kikötőben. Ilyen fotód akkor is lehet, ha társadnak átadod a géped, hogy fotózzon le. Ettől függetlenül, ha tetszik, vedd meg, de minden gátlás és sajnálat nélkül ott is hagyhatod. Hiszen csak a képet veszik ki belőle, nem keretestől dobják a szemétbe. Holnap már más fényképe van a keretbe.
Szóval a fényképes asztal mögött már ott áll a mólón közlekedő busz. Beszállás, pár pillanat és kint vagytok az utcán. Jobbra sétálva megtalálod azt a mikrobuszt, ami hozott. Beszálltok és körülbelül 17:00 –kor otthon vagytok a hotel ajtajában. Mikrobuszokat általában túlklímázzák, póló legyen rajtatok, meg egyébként is így illik..

  • Program ára:
  • Felnőtt , 1500 baht/fő bruttó
  • Gyermek, (4-11 éves) 800 baht/fő bruttó
  • Gyermek, (1-4 éves) Ingyenes
Címünk és elérhetőségeink:

Hungarian Center Co. Ltd.
Thailand, 363/9 Patak Road, Karon, Muang, Phuket 83100

Étterem, étkezés, járműbérlés, turista információ, programok,
free Internet és találkozási pont: Karon-beach, Patak Rd. 379/8

Telefonszámaink:
  •  +66 89 59 29 473 ( helyi készülékről: 0 89 59 29 473 )
  •  
  •  +66 89 59 35 976 ( helyi készülékről: 0 89 59 35 976 )